Hallatlan, miket lehet levédetni

A márkanév még érthető, sőt vizuálisan megkülönböztetett írásmód is társulhat hozzá. A kólásüveg formája is közismert. Még azzal is találkoztunk, hogy az autók színe egy különlegesen elnevezett szín. De hogy mozgást le lehet védetni, vagy hologramot, az nem kézenfekvő. Az új megjelenési formáknál új védjegy fajták nyújtják az oltalmat.

A termékek, szolgáltatások megkülönböztetésére használjuk a védjegyeket. Szerepe, hogy a vásárlók be tudják azonosítani a termékek eredetét. Egyfajta árujelző. A védjegy olyan, mintha minden terméken kint lenne a saját zászlaja.

Egy termék, vagy márka arculattervének minden elemét nagyon precízen tartalmazó “rulebook” általában azt is meghatározza, hogy a márka jellegzetes elemei milyen környezetben, milyen elhelyezkedésben jelenhetnek meg.

Térbeli védjegy
“Térbeli védjegyként lajstromozhatók az olyan megjelölések, melyek részben vagy egészben térbeli alakzatból állnak, vagy azt tartalmazzák – ideértve a tárolókat, csomagolóanyagokat és a termékek térbeli megjelenését is.”
A kólásüveg formája, vagy bármely autó karosszériája is térbeli védjegy oltalmat élvez.
Pozíció védjegy

“A pozíció védjegy a megjelölésnek a terméken való elhelyezését vagy a termékre erősítés konkrét módját ábrázoló megjelölés. A pozíciót megjelenítő megjelölést úgy kell ábrázolni, hogy annak alapján egyértelműen megállapítható legyen a megjelölés elhelyezkedése a terméken, valamint az adott termékhez viszonyított mérete vagy aránya.”

A piros Heineken csillag például nem lehet csak úgy valahol a sörös dobozon. Az Aspirin betűi csak meghatározott távolságra lehetnek a gyógyszeres doboz szélétől. A Renault embléma nem lehet az autó oldalán.

Mintázat védjegy

“A mintázat védjegy a kizárólag bizonyos elemek ismétlődéséből álló megjelölés. A mintázatot az ismétlődési mintát bemutató ábrázolással kell megjeleníteni..”

A pálmafás ing, kasmír szőnyeg, azaz szövetek és szőnyegek mind mintázat védjegyet kaphatnak. A laminált padlóburkoló gyárak közt a laminált fólia minél élethűbb fa mintájáért is nagy versenyek folynak.

Színvédjegy

“A színvédjegy kizárólag egy adott színből vagy színek kombinációjából álló megjelölés.

A pezsgőmetál szín névvel is védett, de BKV kékre lefesthetem a Ladámat. A fradizöld és a kólapiros egészen biztosan védett színek.

Hangvédjegy

A hangvédjegy kizárólag egy adott hangból vagy hangkombinációból álló megjelölés. Minden olyan megjelölést, amely egy vagy több hangot tartalmaz, az abban foglalt hang jellegétől (pl. a hangban érzékelt szóelemek, természeti hang, állathang, dallam stb.) függetlenül hangvédjegynek kell minősíteni.

Ezek legtöbbször szignál jellegű dallamok. “Calgonnal a mosógép is tovább él”.  Ugye ugye?

Mozgásvédjegy

“A mozgásvédjegyet az azt képező elemek egészének vagy azok egy részének mozgása vagy helyváltoztatása alkotja

Fázisokból álló animáció, vagy mozgókép

Multimédia-védjegy

“A multimédia-védjegy a részben vagy egészben kép és hang kombinációja által alkotott megjelölés.

Hanggal ellátott animáció

Hologram-védjegy

“A hologram-védjegy hologram jellegű elemekből álló megjelölés. E tekintetben a hologram olyan kép, amely különböző szemszögekből nézve megváltoztatja a megjelenését..

Hologram

Leave A Comment

Tud az EU pályázatról?

EU védjegybejelentés 75%-kal olcsóbban (újra)

Tagállamokon kívüli bejelentésre 50% kedvezmény.
Elektronikus bejelentés esetén további 15% a SZTNH díjából
A kedvezményeket Önnek is elintézzük. Keresse szakértőnket!

Dr. Berényi Krisztina
+36 70 366 2968
info@vedjegy-szabadalom.hu

This will close in 16 seconds